Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Feltörhették a PlayStation 3-at

2010.04.15

George Hotz, az iPhone feltörésében is közreműködő hacker állítása szerint feltörte a PlayStation 3-at. A Sony játékgépéhez eddig nem létezett olyan megoldás, amellyel saját fejlesztésű, vagy éppen másolt játékok futtatása lett volna lehetséges.

 

Forrás: [origo]

 

 

A PC World beszámolója szerint a hacker blogján számolt be arról, hogy mintegy öt hetes munkája nyomán rájött, miként lehet kijátszani a játékgép védelmét, amely alapesetben csak a Sony által jóváhagyott, digitálisan aláírt szoftverek futtatását engedélyezi .

Hotz bejegyzése szerint immár képes saját szoftvereit futtatni a konzolon, hozzáférést szerzett a teljes rendszermemóriához és a processzor vezérléséhez is a fent vázolt engedélyek nélkül. Bár megoldásának részleteit nem közölte - nehogy azt a Sony egy szoftveres frissítéssel deaktivizálja -, azt a hacker elárulta, hogy egy nagyon egyszerű hardveres komponenst használt találékony módon alkalmazva, ezt azonban egy nem is egyszerű szoftverkód megírásával kellett kiegészítenie. Reményei szerint hamarosan megtalálja a védelem kijátszásához szükséges titkosítókulcsokat, ezeket pedig biztosan publikálni fogja.

Egy ilyen megoldás segítségével a későbbiekben lehetővé válhat, hogy a PlayStation 3 játékgépre házi fejlesztésű szoftvereket , vagy akár operációs rendszert telepítsenek, esetleg régi PS2-es játékokat  futtassanak, emellett azonban a másolt játékok használatát is biztosíthatja. Eddig egyedül a Sony konzoljára nem létezett egyszerűen használható megoldás a másolt játékok futtatására, a Nintendo Wii-hez és az Xbox 360-hoz igen, ami jelentősen befolyásolhatja a játékprogramok eladásait.

Az amerikai hacker 2007-ben egy olyan megoldást dolgozott ki, amely lehetővé tette, hogy az akkor kizárólag az AT&T-nél kapható iPhone-t más mobilszolgáltató hálózatán használják. Az Apple mobiltelefonja esetében a gyártó és a hackerek ugyancsak csiki-csuki játékot játszanak: az egyik fél mindig bezárja a szoftverben talált foltokat, a másik pedig mindig újabb lehetőségeket talál a védelem kijátszására. A Sony egyelőre nem kommentálta a feltörés hírét.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.